Referenciák

Köszönettel - azoktól, akik bizalmukkal megtiszteltek...

" Som mindent kaptam Krisztitől, de ami számomra a legfontosabb, hogy Ő valóban szereti az embert, aki hozzá fordul. Osztatlan figyelmet, megértést, elfogadást, megerősítést, támogatást, útmutatást ad, de mindig úgy, hogy én jöttem rá, én mondtam ki mit, hogyan, merre tovább. Az a melegség, ami belőle árad, kivételes adomány. Feltétel nélküli bízom benne, ami nálam eddig újdonság volt." Bea

" Mosolyog, támogat, nem ítélkezik, szabad utat mutat,nevet és meghatódik velem, figyel rám, minden alkalommal előrevisz. Hálás vagyok Neked, hogy hozzájárultál, hogy egyre többet érezzem azt a csodát, ami mindenkiben benne van, csak elfeledtük, s hogy egyre többet lehetek a jelenben, a múlt mesélése helyett. Köszönöm, hogy évek óta az útitársam vagy!" Kamilla

" Vannak időszakok az ember életében, amikor nem tudja merre tovább. Érzi, hogy valami nem jó, hogy Kriszti szavaival éljek: >>valahol szorít<<. Könnyen eluralkodnak rajta az öngerjesztő negatív gondolatok, és úgy érzi, ebből nincs kiút. Sokszor mindezt testi jelek, betegségek, szorongás is kíséri. Én ilyenkor szoktam Krisztivel találkozót egyeztetni. Azért, hogy beszélgessünk. Nála, mindig olyan nyugodt és harmonikus légkör fogad, hogy már a puszta látogatás is jó hatással lesz rám. Lényéből árad a kiegyensúlyozottság, az együttérzés és a szeretet. Kezelése és tanácsadása annyira természetes és emberi, hogy befogadhatóvá válik azok számára is, akik mondhatni, >>földhöz ragadtabbak<<. Mégis érzed, hogy valahol nagyon mélyen hat. Ráébreszt, hogy több vagy, mint testbe zárt lélek, és lehetőségeid határtalanok." A.

„Két dologban segített nekem nagyon sokat Kriszti. Az egyik, hogy úgy érzem, azt a sok elméleti tudást, amit az évek során felszedtem  gyakorlattá és életté tudom változtatni a kezelések segítségével. A másik ehhez kapcsolódik: a beszélgetések segítettek rátalálni a saját utamra, amelyen járva igazán önmagam lehetek és kiteljesedhet az életem. Minden kezelésen azt tapasztaltam, hogy biztonságos a légkör, maximális az odafigyelés, és a valódi probléma kihámozásában nyújtott segítség, valamint nagyon lényegre törő és felmérhetetlen segítséget ad az oldás. Bátran ajánlom mindenkinek, aki kész arra, hogy kimásszon a saját maga megszokott csapdáiból, és életét pozitív irányba szeretné terelni.”  D. Erika

„Ez év márciusában segítséget kerestem, így találtam rá Krisztire. Évek óta küzdöttem egy megfoghatatlan, fizikai tüneteket okozó, de egyértelműen lelki eredetű betegséggel. Összesen két alkalommal találkoztunk, de azonnal egymásra hangolódtunk, így a találkozás eredményesnek bizonyult. Azóta még egyszer-kétszer előjön a tünet, de mindig kapok segítséget tőle akár levélben is, amit ezúttal köszönök. Személyében olyan EMBERT ismertem meg, aki lényével, segítőkészségével, pozitív energiáival nagyon sokunkat meg tud gyógyítani. Köszönöm Kriszti, hogy vagy nekünk!„  A.Éva
 

„Kedves Kriszti! Szeretném még egyszer megköszönni férjem kislányának nyújtott segítséged! Nagyon nagy hatással volt rá a találkozótok. Az az igazság, hogy sokat meséltem neki rólad és a módszerről, így már jobban várta a találkozót, mint az előző napi szülinapját. Mi is nagyon éreztük a változást, mert először láttuk rajta, hogy valamit akar egyáltalán, hogy valami megmozdult benne - és ez nagyon jó érzés volt!Annyira kinyílt, hogy a következő napokban egészen csacsogó lett, már egyáltalán nem vonult el a szobájába, hanem mindig velünk akart lenni. Rengeteget beszélgettünk, volt úgy, hogy éjfélig a teraszon üldögéltünk kettesben…- hála neked!” B. Bea

"Szinte hihetetlen, hogy hogyan történhetett meg azok után, amin az elmúlt időszakban keresztül mentem, de Babát várok! Alig pár hónappal azután, hogy rendeződött a menstruációm, egy petevezetékkel teherbe estem. Jesszusom!Remélem hasonló gyorsasággal fogsz 'babát varázsolni' mások hasába is:)" - Ezt írtam Neked akkor és el sem hiszem, de mindjárt 2 éves a mi kis rosszcsontunk. Igazad volt: az anyaság maga a csoda! Remélem hamarosan tudunk találkozni és egy jót beszélgetni (na nem azért, mert rosszul érzem magam, hanem mert szeretek veled beszélgetni.) Addig is sok-sok boldogságot neked és köszönöm!" Rozi
 

" 40 éve cipeltem magamban egy fiatalkori botlásom titkát, ez volt életem szégyenfoltja. Soha senkinek nem beszéltem róla, szinte már magam is elfelejtettem, de valahogy sosem voltam igazán boldog, hiába szültem gyerekeket, hiába mentem férjhez, hiába végeztem jól a munkám, mintha mindig is bizonyítani akartam volna, jóvátenni valamit. Krisztinél az első találkozáson fény derült az esetre, anélkül, hogy bármit is mondtam volna. Ezen én is nagyon meglepődtem, főként azért, mert már rég sírtam úgy, mint akkor, mikor kiderült. A találkozás során megkönnyebbültem, megtisztultam, megbocsátottam magamnak. 54 évesen már épp ideje volt - Kriszti szavaival élve -, hogy "amnesztiát kapjak". K. Marcsi

"Krisztinél az ember nyitottságra, nyugalomra, értő és megértő fülekre talál. Tanácsai, megvilágosító erejű gondolatai segítettek rendet tenni úgy a fejemben, mint lelkemben." Fanni
 

„Nem sokat tudtam a coachingról…ha teljesen őszinte akarok lenni, semmit nem tudtam. Azon kívül, hogy „divatba jött”..A módszerről, a működési mechanizmusról, a miértekről és hogyanokról most sem tudok többet. Jó pár dolog van, amit viszont már tudok. Tudok odafigyelni önmagamra és megtanultam észrevenni, felismerni élethelyzeteket, feladatokat, ismétlődéseket. Tudom kicsit magamon kívülről látni a saját viselkedésemet, reakcióimat, érzéseimet. Tudok úgy értékelni egyes negatív történéseket, hogy azok mégis pozitív irányba mozdítsanak el. Na jó, persze mindez nem mindig sikerül, de dolgozom rajta.. pontosabban, dolgozunk rajta.. köszönöm Krisztina.” G

"Kedves Kriszti! Nagyságrendekkel jobban érzem magam a bőrömben, szívből köszönöm.
Mindig nagyon inspirálóak a találkozásaink, kevés ilyen helyzet van az életemben, ami ennyire a dolgok mélyére nézve segít nekem abban, hogy átértékeljek magamban olyan kényes témákat, amelyekhez egyébként magam is hozzá merek nyúlni, csak sokkal nehezebben jutok előre.Nagyon sokat jelent nekem, hogy ennyi empátiával, bölcsességgel és szívvel-lélekkel közelítesz hozzám és azokhoz a nehézségekhez, amiket tanítómul kaptam." P.

"Tavaly tavasszal jutottam el abba az állapotba, hogy nem bírtam tovább az érzést, hogy nem a 'saját életemet élem', amúgy igazán. 30 év felett már kezd nyomasztóvá válni az ilyesmi. Tudtam nagyjából hol vannak a defektjeim, de azt is éreztem, ezt egyedül nem tudom megoldani. Ahogy kutakodtam milyen módszert válasszak, belebotlottam a coachingba és Krisztibe is. Az interneten találtam rá, fotó és bemutatkozás alapján Ő volt a legszimpatikusabb, és milyen meglepő, a III. kerületben fogadja a gyógyulni vágyókat... ugyanis itt lakom. Nincsenek véletlenek, gondoltam :)
Az első találkozáskor tudtam, jó helyre vezéreltek az égiek. Ami számomra legfontosabb volt, hogy az első másodpercben éreztem a bizalmat iránta, a megértését ahogy beszélgettünk, és azt a fantasztikus kiegyensúlyozott kisugárzást ami hitelessé tette. Hihetetlenül kifinomult érzékkel irányította a beszélgetést a szükséges irányba, megvilágította ami ott volt az orrom előtt, csak nem vettem észre, hatékony és gyakorlatias tanácsokkal segített abban, hogy megoldjam frusztráló problémáimat. Bár még nem sokszor találkoztunk, mindig azzal a biztos és felemelő érzéssel indultam tovább Tőle, hogy megint sikerült valamit tennem a fejlődésemért. Kedves Kriszti, köszönöm ezúton is!"  H. Nóri

"Sokan gondolják úgy -barátaim, családtagjaim közül is jópáran-, hogy a mai világban értelmetlen vágyakozni, tervezni, nemhogy évekre, akár fél hónapra előre is. Túlélni kell. Vagy vonják fel "téged átvágtak" tekintettel a szemöldöküket, ha segítségkérésről beszélgetünk. Vagy lemondóan sóhajtanak, "nekem nem számít, nem segít, úgyis mindegy, nem lesz jobb semmitől". Vagy egy pillanatra felcsillan a szemük, "egyszer én is el akartam menni, na majd ha lesz egy lélegzetvételnyi időm..."

"Nem állítható, hogy a coaching mindenkinek, mindenre megoldást ad, de hogy Kriszti szavait idézzem: "Te legalább megpróbálod." Csak megköszönni tudom, hogy tanácsaival és meglátásaival támogat ebben." T.

" A sok-sok mindenen átsegítő, magával ragadó életszeretet. Köszönöm!" István

" Tanácsadás szívvel-lélekkel. Mindenkinek csak ajánlani tudom." Erika